A szeméttároló
1973 Budapest Petőfi laktanya 6145.
Az USA még hadban áll Vietnámmal.
Egy lapos szürke betonépület. A tetejére lépcső vezet, ahol két csapóajtó van. Ez elvileg a szemét beöntésére szolgálna. Elöl is van két vasajtó úgy derékmagasságban, itt kellene a szemetet kiszedni, de a szemetet már régen nem benne, hanem előtte tárolják. Talán még Új korában sem használták, tény hogy a szemét, szépen szétterülve bűzlik gőzölög előtte.
Minden este lopakodó árnyak hozzák a szemetet. Nappal nem lehet, mert valamelyik tisztelvtárs megláthatja, és talán vele lapátoltatja be az egészet.
A galamboktól azóta undorodom, mióta látom, hogy ott pöffeszkednek a gőzölgő kupacokon, és szinte továbbrepülni is lusták a kövérségtől, és a ragadós mocsoktól.
A szeméttároló nemcsak a galambok kedvenc törzshelye, hanem a két őrnek is, akik a hideg éjszakákon meggyujtják - ami ég belőle – hogy melegedjenek. Ilyenkor förtelmes bűz árasztja el az egész környéket, ég a mocskos papír, a rothadó halbél, az elkopott felmosórongy, a szakadt autóbelső, és a salak por piszok. De a széllel átellenes oldalon melegszik a két őr. (A 2-es, és a 3-as)
Ez a szeméttároló egyhangú élete, és csak akkor van egy kis változatosság, amikor egy héten egyszer, mindig pénteken, valamelyik század katonáinak fel kell lapátolniuk a szemetet néhány teherautóra és kivinni valamelyik telepre.
Ezen a héten a mi századunk az Üteg volt a soros.
Déltől kezdve már lázban égett a századpk-nk, (akit egyébként a neve után Söndörnek hívunk ) mert telefonáltak neki, hogy a szeméttárolót át kell adni egy másik ezrednek a 7015-nek ( Ők a díszezred akik az ünnepeken díszelegnek)
Tehát a szeméttárolót ki kell pucolni, kimeszelni, a környéket fölgereblézni, mert csak így adható át.
Az esemény úgy kezdődött hogy sorakozó, és létszámellenőrzés után, a szolgálatvezető a szerszámokat kiosztotta, és Söndörrel az élen levonultunk a szeméttárolóhoz. Ott már szemmel láthatóan kevesebben voltunk, mint ahányan elindultunk. Mi pedig akik leértünk kőrbeálltuk a szemetet, és néztük, néha bele is túrtunk. – A munka nem megy – állapítja meg a Söndör, és elkezdi szervezni. A tányérsapkáját levéve vakarja a kese fejét majd gesztikulál, mutogat, vezényel, ide-oda futkos. Eredmény: sokan szétszélednek, három ember pedig kis szemétkupacokat kezd gereblézni, a többi pedig a szeméttárolónak a Söndörrel átellenes oldalán gyülekezik.
Tulajdonképpen nem történik semmi. A szeméthegy gőzölög, néha lángrakap. A szél a bűzös füsgomolyagot most a Söndörre csapja, az őrnagy prüszköl, de katonásan állja.
Két ember kilóg a tároló mögül. Azonnal kiadja a parancsot: - a tűzoltó….a tűzcsap … a tűzoltó…tömlőfecskendőt hozzák ide!! - Szóval értik! – fejezi be majd még hozzáteszi, az erélyesség kedvéért: - Végrehajtani!! A két ember elmegy, de úgy 30 perc múlva húzzák is a kocsit a tömlővel. Addigra a kis csoport már háromszor kőrbesétálta a tárolót az átellenes oldal miatt. Akik hozták a tömlőt most fölszerelik, de erre már a többiek is előjönnek – ezt megnézik -. Kinyitják a kereket. A rozsdás víz végigfut, a tömlő megduzzad és zutty egy adag víz a fecskendő rossz tömítésén át nyakonkapja Sönört, meg a fecskendőst. Az őrnagy megint prüszköl, mindenki más röhög, de már jön a víz. Locsolják oltják a szemetet. A forró salak, és égő rothadó szemét erre még jobban sistereg és gőzöl. Percekig nem látni semmit az émelyítő bűzös kesernyés meleg fehér füstben, de mire kitisztul az egyik srácon már gázálarc is van, és mindenki vizes. A Söndör mutogat, hogy hova kell még víz, közben lemossák azt a falrészt is amit már bemeszelt az egyik srác. A falon már nincs mész, de a piktorról csöpög a szürke lé.
A szemét már nem ég lehet fellapátolni. A teherautó 50 méterrel arébb, sofőr (Burkus) sehol. Megint várunk. 10 perc múlva előkerül a vezető és odatolat a tároló elé, - mi meg mögé. Ki lesz az a két ember aki lapátol? Mindenki zsugorodik, de a Söndör igy is kipécézi a két lapátost.
A locsolók közben leszerelik, és elviszik a tömlőt, egy órán belül biztos hogy nem jönnek vissza.
A zilen közben nő a szemétkupac, de a tároló elől nem fogy. A zil megtellik félreáll. Még nem indulhat, mert nincs kocsiparancsnok. A Söndör tanácstalan, elmenne az autóval, de mi lesz itt nélküle - megint fejvakarás. Végül az egyik kedvenc katonáját beülteti gk. parancsnoknak. Mehetnek.
A másik autó is odaáll. Erre felpakoljuk a maradék szemetet, sarat, latyakot, addigra a tároló is kimeszelve virít. Szép csíkos a koszos létől.
A sofőr nem akar indulni, - azt mondja, hogy nincs menetlevél, és már mindenki elment aki újat írhatna. A Söndör rohan jobbra balra, végül diadalmasan hoz egy menetlevelet. Ekkor már van kettő is, mert kiderült, hogy a kocsivezetőnek is volt, csak hát persze ő sem akart kimenni. Végülis kénytelen a szemetet elvinni.
Előttünk áll munkánk gyümölcse, - A szeméttároló kimeszelve, a környéken egy szál szemét egy darab papír sem lárható. Felgereblézve ragyog körös körül minden. Állunk és csak nézzük. A Söndör is nézi, kicsit aggódik, majd felcsillan a szeme – ötlete van. – Őr kell! … Őrt kell állítani, hogy senki ne hozhasson szemetet. – Körülnéz. Sokunkban megfordul a gondolat: Mégiscsak jobb lett volna már az előbb eltünni. Megint zsugorodunk. – Maga lesz az! Mutat egyikünkre, és fellélegzünk.
Kiadja a parancsot, - Felmegy, felszerel: gázálarc, tártáska, fegyver, és ideáll középre. Senkinek sem engedi a szemét lerakását!! - A katona elmegy, felszerelve visszajön, és kelletlenül odaáll.
Midnyájan felmegyünk, bűzlünk, és jön a szokásos kőrlettakarítás.
Az őrünkről mindenki megfeletkezett. Már vagy három órája áll ott.
Nyolc óra felé kiderül, hogy a szeméttárolót reggel, eligazítás után úgy szemetesen átvették.
A hírre döbbenten hallgatunk, de gondolatok cikáznak az agyakban:
A piktornak aki a feje búbjáig meszes, a szája kicsit rángatozik.
A locsoló a még mindég víztől rátapadó ruhájára néz, és csöndben mosolyog.
De végül mindenkiből kirobban az őrjítő röhögés.
Az őr ! – Kiált fel valaki, erre még harsányabb a vihar. Tántorogva megyünk az őrért. Kőrbeálljuk. Még nem tud semmit. Csak nézzük, és röhögünk. Most valaki megmonta neki. Az arca megmerevedett, vonaglott, majd fájdalmas vigyor ült ki az arcára, és kitört belőle is a bameg után a röhögés.-
Még 472 nap.
Vége
